Miami: More and more
Már
hosszabb idő eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta, így most egy rövidebbel
szeretném felpörgetni a blog történéseit. Augusztus végén volt egy
megjegyzésem, mely szerint később folytatni fogom Miami negyedeinek a bemutatását.
Nos, az elmúlt időszakban tettünk is azért, hogy legyen miről mesélnem, mivel
Miami külső negyedei felé vettük az irányt, amely megközelíthető távolságban
van, és kellemes túrázási programot nyújtott számunkra.
Így
jutottunk el South Miamiba, Key Biscaynebe valamint egy naplementés
hajókirándulásra. Most ezeket szeretném részletesen bemutatni.
Az
utóbbival kezdem, mivel az adta a legkülönlegesebb élményt. A belvárosban
található a Bayfront Park, ami számos eseménynek - mint a Red Bull Flugtag - ad
otthont, valamint ez számít a városnéző hajók kiindulási pontjának. Sokáig
vártunk a tökéletes időpontra, hogy megtegyünk ezt az utazásunkat, amelynek
célpontja Miami, és Miami Beach közötti
szigetek, ahol a celebek villái találhatóak. A melléklet térkép mutatja az
útvonalat, amely során a nagyobbnál-nagyobb villák sorakoztak.
A
villák az 1922-ben, mesterségesen létrehozott Venetian-, Hibiscus-, Palm-,
illetve Star Island-en találhatóak. Természetesen Star Island-en állnak
a legismertebb emberek „nyaralói”. Nem lenne pontos a bejegyzés, ha nem hoznék
konkrét példákat. Szóval, itt található akár Jackie Chan, Gloria Estefan,
Sylvester Stallone, Madonna, Shaquille O’neal, valamint számos brazil szappanopera-sztár
szerény nyaralója. Az idegenvezető állítása szerint az üres telkek önmagukban
is 4 millió dollárba kerülnek, míg egy kisebb villa kb. 180 000 db
Benjamin Franklinért (=100$ -> 18 millió dollár) cserélhet gazdát. Filmes
észrevétel: A sziget déli részén található az a villa, amelyet Will Smith és
Martin Lawrence a Bad Boysban kétszemélyes hadseregként betámad.
Költői
kérdésként felmerülhet vajon kinek van a legnagyobb, legdrágább birtoka a
szigeteken? Az idegenvezetőnk szerint a legnagyobb alapterületű, és értékét
tekintve a legnagyobb villa a viagra feltalálójának a birtokában van. A villa
különlegessége a parton álló pálmafák, amelyet a tulajdonos külön-külön 10,000
$-ért hozatott Afrikából. No comment. A kék pirulát a Pfitzer kutatócsoportja találta fel
1998-ban, amely két kutatóhoz köthető: Peter Dunn és Albert Wood. Viszont a Sildenafil,
mint a viagra kémiai formula szabadalma Nicholas Terrett és Peter Ellis nevéhez
kapcsolódik. Őszintén megmondva nem emlékszem, hogy a fent felsorolt négy
illető közül kire kell irigykedni…
Star
Island és a MacArthur Causeway elhagyása után ért hajónk Port of Miami (Dodge
Island), és Balváros irányába. A város kikötőjét - amit csak „Cruise
Capital of the World” néven emlegetnek - méltán híres, egyike a világ
legnagyobb befogadóképességű kikötőinek a világon. Az óceánjáró hajók naponta
érkeznek-indulnak a mesterséges szigetről (minden 7. óceánjáró a világon innen
indul), 2011-es adatok szerint 4,33 millió utas fordult meg a kikötőben. E
mellett kiemelten fontos a kikötő teherforgalom szempontjából, mivel ide
érkeznek a legnagyobb szállítmányok a Karibi-térségből és Dél-Amerikából.
Az utazásunk
fénypontja a naplementében felcsillanó belvárosi, Brickelli felhőkarcolók
látványa volt.
Érdemes
megemlíteni, hogy Brickell 2008-tól vált Miami üzleti központjává, amikor számos
latin-amerikai társaság helyezte a városba a telephelyét, melynek eredményeképp
beindult az építési láz! Építőmérnök kollegáknak erősen ajánlott ez a régió,
hiszen az elmúlt 4 évben teljesen megváltozott a Brickell városképe. Ezt jól mutatja, hogy e rövid idő alatt 24 db
felhőkarcolót húztak fel, melyek közül a legmagasabb a „Four Season” hotel 240
m-es magasságával, ami az USA 3. legmagasabb épülete.
Hogyan tájékozódjunk Miamiban?
Miamit
számos „kerületre” lehet osztani, de alapvetően a négy égtáj szerinti
csoportosítás segít a tájékozódásban.
Mint az amerikai városok többsége, így Miami is a sakktábla elrendezést
követi, amelyben az észak-déli irányba futó utcák az Avenue-k, míg a
nyugat-keleti irányúak a Street-ek. A legnagyobb városrészeket - korábban
említettem, mint Downtown és Brickell - egy folyó választja el, ami meg is
jelenik az utcák elnevezésében és számozásában. A fenti példát folytatva, ami a
folyótól északra - értelemszerűen - a North, attól délre a South utcák
találhatóak. A tájékozódást még az segíti - vagy éppen bonyolítja -, hogy az
adott utca a Miami Avenue-tól keletre vagy nyugatra található, mivel ezt is felhasználják
az utcák elnevezésében. A folyó még egy szempontból fontos, mivel itt
újrakezdődik az utcák számozása. Így egy Brickell-i cím a következőképp áll
össze: SW 13th St & SE 1 Ave.
South
Miami
A
fenti - Brickelli - címhez viszonyítva érzékeltethető a távolság, amikor South
Miamiba utaztunk, mivel az SW 85 St & SW 72 Ave környékén található. Miami
déli részéhez tartozik Coconut Grove, Coral Gables, Kendall,
Pincrest. Az utóbbiban található Miami egyik legnagyobb bevásárló
központja, a Dadeland Mall. Ezt csak
azért említem meg mivel megfigyeltünk egy jelentős különbséget a magyarországi
és az itteni plázák között. A filmek nagyon jól mutatják be az épületekbe járó
fiatalságot, akik alapvetően csak a hecc kedvéért tartózkodnak itt - vagy éppen
költik a szülők pénzét. Már több plázában is jártunk, és ezt kategorikusan
kijelenthetjük. Megjegyzés: A magyarországi plázákhoz képest, ezek általában
max. 1 emeletesek, viszont a hosszúságukat tekintve akár egy futóversenyt is
lehetne szervezni bennük.
Visszatérve
Miamira… A város 2008-ban első lett az "Amerika legtisztább városai"
listán, mert egész évben tiszta és friss levegője, tiszta iható hálózati vize,
rendezett utcái és városszerte újrahasznosító programjai vannak. Egy neves
gazdasági kutató cég szerint a város az USA harmadik leggazdagabb városa,
és világszerte a 22. pozíciót foglalja el.
A
gazdagok – mármint polgári foglalkozás által gazdaggá vált emberek – laknak
South Miamiban. Ezen a területen nem találhatóak felhőkarcolók, csupán „csak”
kertes… Hmmm… Több órás sétálásunk után milyen jelzővel is illethetném… Talán a
legkifejezőbb a kúria szó. Bár némely esetben talán inkább a kastély jelző a
megfelelő. Mint ahogy eddig is, most is a képekkel szeretném érzékeltetni a
vizuális élményeket.
Key
Biscayne
Key
Biscayne Brickellhez közeli sziget. A név félrevezető, mivel nem része a
„Florida Keys”-nek. A sziget északi részén található a Crandon Park, ami a
strandolási lehetőséget biztosítja a belvárosiak számára, mivel ez fele olyan
távolságban van, mint Miami Beach. A szigetre érkezve azonnal megtalálhatjuk a
strandolási lehetőséget, viszont ez kevésbé szép mint a Key legdélebbi
pontjában található Bill Baggs Cape Florida State Park területén lévő beachek.
Igaz, hogy a nemzeti park területére 2$-os belépőt (gyalogosoknak) kell
fizetni, viszont itt kialakított környezet várja azokat, akik el szeretnének
szakadni a város zajától. A sziget belső területén szokásos (értesd: Amerikában
szokásos) keretes házak találhatóak, amelyek Dél-Miamiban is. Érdemes ide
ellátogatnia a búvárkodás, úszás, és vitorlázás kedvelőinek, de szabadidős
tevékenységként lehet itt kajakozni, kenuzni, illetve engedélyezett itt a
horgászat is.
A szigeten
található a Miami-Dade County legidősebb épülete, a következő képen bemutatott
világítótorony, amelyet 1825-ben építettek.
A
sziget területén – mint mindenhol a környéken - az 1 m2-re jutó pálmafák száma igen
magas, amelyet kihasználtak a helyiek, így pálmafasorokat alakítottak ki.
"Tovább is van, mondjam még?"
Majd csak a következő bejegyzésben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése