Vizcaya

Vizcaya - egy falatnyi Olaszország

Mivel azt kértétek, hogy télen ne rakjak fel túlzottan nyára emlékeztető postokat, ezért úgy döntöttem, hogy egy olyan élményt osztok meg, aminek nincs köze a meleghez, és a tengerparthoz.  Szóval már egy korábbi bejegyzéseben említettem Vizcaya-t, ezért most mesélnék is róla.  Anno nekem is egy kollegám esélt erről a helyről, hogy ha kicsit Európában akarod érezni magad, akkor ide kell ellátogatni. Szóval én is fogtam magam és nekiindultam felfedezni Vizcaya-t.

Vizcaya valójában egy kastély és egy hozzá tartozó park, de annyira meghatározó volt Miami életében, hogy külön városrészt neveztek el róla. Szerencsére közel van Brickellhez, úgyhogy megengedtem magamnak, hogy gyalog fedezzem fel a környéket, melynek eredményeképpen jutottam el az Alice Wainwright Parkba is. Maga a park nagyon szerencsés helyen található a Vizcaya Museum and Gardens mellett, egy nyugodt, csendes környéken, és ami miatt nekem legfőképp tetszett, hogy egyáltalán nem zsúfolt (mint pl. South Beach). Íme egy két kép a parkról.

Az Alice Wainwright Parktól már csak pár perc Vizcaya. Mi is Vizcaya? Egy európai mintára épített kastély(szerűség). Vizcaya James Deering amerikai üzletember agyából pattant ki, mivel már elege lett az észak-amerikai hidegből, ezért kitalálta, hogy építtet egy téli nyaralót magának Miamiban. Mondhatni elég jól sikerült a kis téli menedéke, mivel mára ez az épület és a hozzá tartozó kertek az amerikai nemzeti kulturális örökség részévé választották. Vizcaya eredetileg egy 180 holdas alapterületen áll, amelyen a Főépület, a kertek, a háztól déli irányban elhelyezkedő kiszolgáló személyzet házainak csoportja, boltok, valamint terület belső farm funkcióit ellátó terület a található.

Összesen 3 ember alkotta Vizcaya-t. Deering F. Burral Hoffman tervezte a területen elhelyezkedő épületeket, Diego Suarez volt felelős a kertek kialakításáért, valamint Paul Chalfin volt a művészeti alkotások, és a belső kialakításért felelős személy.

Deeringet és többi tervezőit az európai  stílusok inspirálták, különösképpen az olasz stílusok, szóval ezt adoptálták Vizcaya szubtrópusi környezete közé. Vizcaya első ránézésre nem tartozik a megszokott Miami látványkép közé a hatalmas nyílt terű szobáival, őshonos és nem őshonos növénykertjével. Nekem ez nagyon tetszett, mivel tényleg olyan érzése van az embernek, mintha Olaszországban járna. Sajnos ez a jellemző Amerikára, hogy minden országról másolnak…

A két emeletes Főépületet az I. világháború alatt 2 év alatt építették fel, habár a ház idősebbnek néz ki. Ez is volt az építők szándéka, hogy azt higgyék az idelátogató üzletfelek, hogy Deering és a családja már évszázadok óta lakik ebben a “kastélyban”. A házban több művészeti stílus szerint rendezték be a szobákat. Sajnos nem engedtek minket benn fényképzeni, de sikerült  sunyiban egy-két képet elkattintanom.

A következő képek egyéb forrásból lettek beszerezve, de csak így tudom bemutatni a kastélyt belülről. A korábban említett olasz művészeti alkotások és bútorok képezik a fő irányvonalát a ház belső berendezéseinek, amely tárgyakat külön hozattak az adott régióból. Az olasz vonal mellett sok ázsiai művészeti elemet vonultat fel Vizcaya. Igazából szinte minden egyes szobát más-és-más stílusban rendeztek be. Ami nekem nagyon meglepő volt, hogy milyen innovatív (az 1900-as évek elején annak számító), és luxus technikákat helyeztek el az épületben. Gondolok itt éppen a személyi liftre, amivel a tulajdonosnak közvetlen átjárása volt 3 szintre, azaz 3 szobára: az emeleti hálószobájából, leliftezhetett a nappaliba, vagy még egy szinttel lévő a billiárd asztalához és a medencéjéhez.

Vizcaya a Biscayne öbölben található, ahonnan a nyílt óceánra lehet kijutni. Ezért természetesen a hátsó kertben több hajó dokk található. Valamint, - ami nekem a leginkább tetszett - az egy kőből kialakított bárka. Íme:

A kastélyt körülvevő kerteket csupán csak 1922-re fejezték be, amelyekben tudatosan kialakított geometriai struktúrákat alakítottak ki, melyet kisebb nagyobb szökőkutakkal, és szobrokkal díszítettek.  A kerteket a Floridában őshonos Mangrove erdő mellé helyezték el, mivel  Deering meg szerette volna őrizni a környék eredeti állapotát.  Ez a kert teljesen egyedülállónak számít a térségben, ezért sokan jönnek ide fényképezkedni. Amin sokkot kaptam, az az volt amikor fiatal - tini - lányok jöttek ide hercegnő ruhákban fotózkodni.  Az egyik kép sarkában észre is lehet venni a lila ruhában tündöklő fiatal hölgyet…

Deering halálát követően (1925) csupán csak egy minimális személyzet maradt, aki fenntartotta a területet.  Sajnos az 1926-os hurrikán Vizcayanak, és a többi városrésznek sem kegyelmezett, és súlyos károkat okozott az épületben, valamint az azt körülvevő építményekben. Végül 1952-ben Miami-Dade Megye megvásárolta a birtokot, és megnyitotta itt a múzeumot. Azóta Vizcaya számos művészeti – és kevésbé művészeti esemény (mint halloweeni buli) helyszínéül szolgál.

Már csak egy dolog maradt ki! A fenti információk alapján többetekben biztos nyitott kérdés maradt még, hogy akkor miért is nevezik Vizcayanak? Mit jelent? Miért adták ezt a nevet neki az alkotók? 

A villa neve az észak spanyolországi Vizcaya tartományra utal, ami a Baszk regióban található. Ez a spanyol terület az Atlanti óceán keleti oldala, amelyet “Bay of Biscay”-nek hívnak, és ezért lett a óceán nyugati oldala a Miamiban található "Biscayne Bay". Az arhív feljegyzésekből az is kedült, hogy Deeringnek  az volt a célja a névválasztással, hogy megemlékezzen arról az emberről, aki ezt a területet először felfedezte (=Sebastian Vizcaíno).

Miami - repül az idő

Hogyan is múlik az idő Miamiban?

Most sikerült csak összeraknom azt a képsorozatot, amelyet még ősszel készítettünk a lett barátommal. Ez volt az első projekt, de továbbiak feltöltése is várható. Szóval annyit kell tudni róla, hogy Miami Beachről készült Miami  - Downtown irányába. (A keresztül-kasul mozgó fények a Miami International Airportra érkező gépek)

A fényképezőgép pontos beállítási paramétereitől megkímélnélek titeket, csak annyit mondanék elöljáróban, hogy a lenti 8 másodperces videóhoz összesen 205 képet készítettünk, amely 27 perc eseményét mutatja be.
Sajnos a feltöltés után nagyon romlott a videó minősége, de még így is látványos az egy-egy elkapott villámmal :)

The Windy City

Chicago

Mint, ahogy írtam korábban a Karácsonyt nem is Miamiban, és nem is Magyarországon töltöttem, hanem Chicagoban a new yorki barátokkal. Már a városba való megérkezésem is kalandosra sikerült. December nem a legalkalmasabb a környékre való utazásra, mivel ekkor nagyon viszontagságos az időjárás. Ezt saját bőrömön meg is tapasztaltam. Jelen esetben nem a hóval, hanem egy viharral volt a probléma, ugyanis egy “Winter Storm” söpört végig a környező államokon, így az én járatomat is törölték. Mit nekem zord időjárási körülmények!  A járattörlés ellenére is a hajnali órákban fogtam magam és a reptér felé vettem az irányt. Konkrétan filmbe illő módon értem el a gépem. A kapuhoz vezető ajtót már be is zárták, amelyet külön csak az én kedvemért nyitottak ki, és egy busszal vittek ki a géphez. Még jó, hogy reggel találtam egy 1 centest? Talán ez hozott szerencsét?  Nos, így indult a chicagoi utazásom. A közvetlen 3 órás repülő út helyett kaptam egy jacksonville-i megállóval kiegészített 7 órásat. De a lényeg, hogy megérkeztem!

Összehasonlításképp itt egy-egy kép a jackosonville-i és a chicagoi időjárási körülményekről:

Sajnos, így egy nappal kevesebbet tölthettem a városban, és kimaradt egy-két dolog, amit eredetileg terveztem, mint a Chicago Bulls Stadion, vagy a Navy Pier. A késés miatt siettem minél több dolgot belesűríteni abba a pár napba, amit eredetileg elterveztem. Csomagok gyors lepakolása után irányba helyeztem magam, azaz a barátok után indultam, akik már egy napja a városban voltak. A Wicker Park mellett sikerült szállást foglalnunk magunknak, amelyről nekem mindig a Diane Kruger, Josh Harnett-es film jutott eszembe (jó forgatókönyv – kevésbé szerencsés rendezés). Ami miatt megemlítem a környéket az, hogy milyen épületből csináltak Walgreenst(élelmiszerbolt). Egy bankból, de úgy, hogy az eredeti környezetet meghagyták. Szóval, ha alsó szintre lementünk, akkor ott volt az eredeti páncélterem, és páncélterem egyik felében meghagyták a Sefety Deposit Boxokat, míg velük szemben ott egyszerű vitaminok közül lehetett választani. A tetszési, és érdekességi indexemen magas helyet foglalat el, ezért gondoltam, hogy megmutatom:

Első megállapításom: Érdemesebb inkább nyáron ide látogatni, mert mi finoman szólva is kettéfagytunk a városban. A probléma nem is a kinti hőfokkal volt (-6°C), hanem a széllel. Nem hiába becézik szeles városnak Chicagot, mert az a nagy tavak irányából szakadatlanul fújt. A letöltött App. szerint a szél miatt valójában -13°C-ban dideregtünk. Tudom, otthon ugyanilyen idő van, de nem csak én gondoltam úgy, hogy hideg van - aki a floridai meleghez van szokva -, hanem a barátok is New Yorkból. Szóval e miatt szinte muszáj volt minél több időt zárt helyen tölteni. Itt adnám meg az első piros pontot Chicagonak. Ugyanis szinte az egész város területén a tömegközlekedés a felszínen fut, úgyhogy itt nem lehet úgy elmenekülni a hideg elől, mint otthon. Viszont itt minden megállóban van felállítva egy szélvédett „várószoba”, amelybe ha belépünk, akkor a mozgásérzékelő bekapcsolja a fejünk felett álló fűtőlámpákat. Logikus, nem?  

Először is had kezdjem egy kicsit a város bemutatásával. Olyan, mint New York. Csak rendezettebb, és tisztább. Ezt a nagy tűzvésznek „köszönheti”, amelyben a város szignifikáns része leéget. Ezért 1870-ben a város jelentős részét újjá kellett építeni, és megtörtént - GPS szavaival élve - az újratervezés. Chicagoban élő amerikai barátaink mesélték, hogy ebben a tűzben keletkezett törmeléket belehordták a Michigan tóba, és ezekre a törmelékekre építkeztek utána. Tehát a nagy újratervezés után megoldották a város tömegközlekedésének kérdését, valamint ami a leglényegesebb különbség New Yorkhoz képest, a  hulladékkezelést. E miatt nincs egy patkány sem a metróban, nem úgy mint New Yorkban. Vagy csak szerencsések voltunk, hogy egyet sem láttunk?

Szóval nagyon egyszerű a tömegközlekedés Chicagoban. Főként a belvárosban, ahova az összes metróvonal befut, és egy hurokrendszert alkotva könnyedén át lehet szállni az egyik az egyik vonalról a másikra. Ezért nevezik a belvárost egyszerűen a Huroknak, és mindent ehhez viszonyítanak. Nos, tehát a hurokon belül egy rövidebb sétával felfedezhetjük a környék legmagasabb, legidősebb felhőkarcolóit, amelynek legmagasabbika a Willis Tower (2009-ig Sears Tower néven futott).  1998-ig ez volt a világ legmagasabb épülete a maga 442 méteres magasságával. A 108 szintes épület 103. emeletén alakítottak ki a Skydecket, az átlagpolgárok által látogatható kilátót. Jaj, megint egy kilátó? Igen! Sőt, ezt egy kicsit többet nyújt, mint a többi. Ugyanis az egyik oldalára üvegpárkányokat alakítottak ki, ahova kilépve úgy lehet érezni mintha a felhők fölött lebegnél. Csak erős idegzetűeknek és nem tériszonyosoknak! Mivel elég félelmetes tud lenni, amikor magad alá nézel a 400 méterről, anélkül hogy úgy bármilyen jelét is éreznéd, hogy tart téged valami…

Mivel Chicagoban is kettő ilyen magas épületben található kilátó, ezért úgy döntöttünk, hogy a Skydecket látogatjuk meg este, mivel ezt található a város szívében és így szebb látványban lesz részünk. Nem is csalódtunk. A következő képek mutatják be Chicago fényárban úszó látványát:

Ha már a Hurok (Loop) környékét kezdtem el taglalni, akkor a konzisztencia kedvéért itt is folytatnám. Itt van a Színház negyed. Karácsonyi vásár – az utóbbi nem nagyobb, mint a Vörösmarty téri karácsonyi vásár. Ami vicces volt a vásárban, hogy bódék jelentős részére az volt írva, hogy valamilyen német terméket forgalmaz. Marketing fogásnak nem is rossz, hiszen az amcsik mindenre ráugranak, ami európai! A vásár/tér keleti oldalán van a CBS chicagoi épülete, így épp az aktuális sorozatok karácsonyi promói reklámját lehetett látni, amelyhez az aláfestő zenét a sarkon játszó szaxofonos szolgáltatta:

A Loop keleti oldalán a található a Millenium Park, ahol a híres Bean található. A fél évtizede emelt 20 méter széles Bab, a rozsdamentes acélból készült felülete miatt tökéletes tükörként szolgál a mögött álló felhőkarcolók látványáról. Íme, egy-két bizonyíték:

A Bean mellett keleti irányba található a Jay Kritzer Pavilon, ami nyáron ad számos ingyenes koncertnek, és fesztiválnak helyet. A Parkban található, még egy érdekesség. Egy szökőkút. Egy olyan digitális led kijelzős, ami arcokat mutat. A felület elé mozgásérzékelő van beállítva, ha közel mész, akkor a falon elhelyezett nyíláson keresztül indul meg a víz. Feléd. A nyílás pont az arcok szájánál van, kvázi olyan mintha leköpnének…  Természetesen, ezt nekem is csak mesélték, mert a télen ezek mind ki vannak kapcsolva.

A Millenium Park dél-keleti sarkán található a Shedd Aquarium, az Adler Planetarium, a Field Museum. A fent említett három múzeum egymás mellett található a Michigan tó partján, a Museum Gardenben. Az Adler Planetarium nyújtotta a legkevesebb élményt- számomra-, mivel a NASA-nál tett utazásunk során elég sok ismeretet szereztem a világegyetemünkkel kapcsolatban. Viszont, amiért ide is érdemes lehet beletérni, a különböző témájú 3D filmek. Természetesen a planetáriumban több kiállítás is van, kezdve a világegyetem részletes bemutatásával, egészen az űrkutatás fejlődéséig.

A planetárium mellett van a Shedd Aquvarium, ahol a tengeri élővilág csodái közé lehet betekintést nyerni. Ami különleges a helyben a delfin showk, oroszlánfókák, ilyen állatokat nem mindennap lehet látni.  Természetesen itt is van 3D-s mozi.

A Museum Gardenben van még a Field Múzeum, amit leginkább a new yorki MET-hez hasonlítanék. A múzeum gyűjteményei között többek között megtalálható az egyiptomi kincsektől kezdve, a dél-amerikai tárgyakig nagyon sok minden. De a legértékesebb tárgyuk SUE. SUE egy T-rex. A legéppebben megmaradt dinó maradvány. Itt is vannak 3D-s moziműsorok… - kezdenek dögunalmasak lenni, nem?

Viszont a belvárosra való kilátás kevésbé:

Nos. Ezek voltak a Loop környékén. Akkor kicsit forduljunk északra, a folyón túlra, a North Michigan Avenura, amit csak Magnificent Mile-nak neveznek. Nem tudom mi benne a Magnificent, mert nekem inkább csak egy hatalmas bevásárló utcának tűnt. Igen, itt volt a legnagyobb tömeg. Ennek az oka: hogy itt találhatóak a nagynevű márkák boltjai. Engem ugye ez nem annyira köt le, de úgy éreztem, hogy útitársaimnak tetszett. Viszont a Magnificent Mile déli és északi végén én is találtam magamnak tetsző dolgokat. Nos, a déli oldalon található a Riverwalk. Ami véleményem szerint a város egyik legszebb pontja. Főleg a folyóparton végigsétálva. Szerintem nem csak én gondolom így, hiszen sok producert is megérintett ez a környék. Pl.: a Transofrmers 3-ban azt a környéket verik szét, vagy az új C. Nolan nevével fémjelzett Batman filmek Gotham-jául is Chicago biztosítja a színhelyet.

A Magnificent Mile északi oldalán található a város legrégebbi épülete Víztorony, ami –állítólag- az egyike azoknak a kevés épületeknek, amik átvészelték a nagy tűzvészt a 19. század végén. A víztorony közvetlen szomszédságában pedig a John Hancock Center.

Direkt hagytam a végére a John Hancock Centert, ami a másik kilátó a város területén. A kereken 100 emelet magas épület 94. szintjén van kialakítva a kilátó. Maga az épület elég csúnya, de a 94.-ről a 360°-os látvány még ezért könnyen kárpótolt. Ami ebben az épületben különleges volt, hogy ennek van saját kávézója fenn a 94.-en. Ilyet eddig még sem a Skydecken, sem az Empire State Buildingen, sem a Top of the Rockon nem láttam. Szóval, mi is kényelembe helyeztük magunkat, egy kávé mellett csodáltuk a város látványát.

Nos, nem hagytuk abba itt a városnézésünket, mert a Hancock Centertől északi irányba állítottuk magunkat, és a Lincoln Park felé indultunk. Mivel hihetetlen erősen fújt a szél, ezért gondoltuk, hogy kicsit széltől védettebb hely felé tendálunk, így lementünk a Michigan tó partjáról két-három utcával beljebb, az épületek takarásába. Mint utólag kiderült nagyon jól tettük, hogy így döntöttünk. Mivel teljesen véletlenül a State Pkway utcára jutottunk, amiről az útikönyvünk azt írta, hogy mindenképp meg kell nézni, ha Chicagoban jár az ember. Hát mi akaratlanul is megnéztük, ugyanis ezt a fejezetet az útikönyvből csak a nap végén olvastuk el. Pár perc alatt át is értünk a Lincoln Parkba, ahol a helyi, ingyenes állatkert területére értünk.

Helyi specialitás: A Stuffed Pizza, amelyet szerte az országban meg lehet kóstolni, de innen ered. Pontosabban a Giordano’s nevű helyről. Úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk. Négy helyen van a városban, de mindenhol hatalmas tömegek fogadtak minket. De úgy gondoltuk, hogy nem lesz több alkalmunk, úgyhogy kipróbáljuk az eredet Giordano’st. Már az asztalunkra is közel 40 percet vártunk, de megérte. Milyen ez a „Töltött pizza”? Úgy kell elképzelni, mint egy tipikus amerikai almás pitét, csak pizzában. Szóval egy kb. 4-5 cm mély pizza, amelynek a tésztája hajszálvékony. A töltelék legfőképpen sajt, de a szokásos pizza alapanyagokat is lehet bele kérni. 2 szelettől teljesen tele volt mindenki.

Egy másik helyi specialitás a Cheese & Caramel popcorn, amelyhez pl:. a Garret nevű helyen tudunk hozzájutni.

Sajnos, csak ennyi fért bele nekem, viszont a new yorki barátaim azért több városrészt, és érdekességet láttak, de nekem csak ennyire maradt időm. Egyébként visszafelé sem volt egyszerű az utam. Hazafelé „csupán” csak 4 órás késéssel indultunk vissza Miamiba.  Ebben az esetben nem az időjárás miatt, hanem a gép állapota miatt. Rájöttek, hogy valamilyen baja van, ezért inkább próbáltak szerezni egy másikat. Erre kellett olyan sokat várnunk. De erre nem panaszkodom, mert így legalább egy darabban Miamiba értünk. Csak eredeti elképzeléseim szerint nem töltöttem volna az egész szentestét O’Hare-n…