Así es la vida en Miami 

„Beg your pardon?” Spanyolul nem tudó ismerőseimnek ez lehet az egyik lehetséges kérdése a fenti címre. A továbbiakban kiderül, hogy miért ezt a címet választottam, és hogy mit is jelent.

Mivel az előző bejegyzésem egy kicsit tárgyilagosra sikerült, most megpróbálok egy picit a személyes élményeimről mesélni. Például többen érdeklődtetek a munka és bulik felől részletesebben. Nos, akkor nem akarok senkit sem kétségek között hánykódni, úgyhogy íme:

Nos, a munka. Az angliai vörös ördögök főszponzoránál (Aon) kaptam ösztöndíjat, a Latin-amerikai biztosítási teamben.  Miamiban, és a cégnél is nagyon sok a spanyol ajkú van, főként ebben a teamben hiszen az ügyfelekkel való kapcsolattartás nagyon fontos. Ez annyira szükséges, hogy a 4. munkanapomon már két konferencia híváson kellett részt vennem, ami  - persze, hogy – spanyolul volt. Egy kicsit kellemetlen volt mivel egy szót sem beszélek spanyolul. Na jó ez egy kicsit ferdítés volt, mivel azt tudom, hogy „két sört kérnék szépen”! :) Na, de itt a lehetőség! A nagyfőnöktől már érkezett olyan megjegyzés, hogy a cég befizet minket – gyakornokokat - egy spanyol tanfolyamra. Ez valószínűleg meg fog is történni, mivel az előző években itt „állomásozó” gyakornokokat is befizették spanyol nyelvórákra.

Az amerikai munkastílusról. Hivatalosan 9:00-től – 17:00 óráig tart a munkaidőnk, amiben benne van az 1 órás ebédszünet is. Nos, ez csak az elmélet. Mivel én jófiú akarok lenni az első időszakban, ezért mindig 9 óra előtt érkezem az „irodámba”, de olyankor csak 1-2 ember lézeng az egész emeleten. Csak az érkezik be időben – vagy előtte – akinek ASAP munkája van. Az általános érkezési idő 9:30-10:00 közé tehető - és senki sem szól érte. Amíg elvégzed a feladatodat, addig semmi gond.
Ami nagyon furcsa nekem az a „smalltalk”. Mindenki mindenkivel pacsizik és haverkodik. Legalább számomra új beszédstílusokat megtanultam. Lakótársam imádja a „feketebeszédet”, és tőle is tökéletesítettem több kifejezést!

Pl:
„- Jú nó vham széjin? (=You know what I’m saying?)
- Ájm kecsin vhajú trúinge mi!” (=I’m cathing what you throwing at me!)
{minél gyorsabban hadarod, annál jobb}

Nos a lényeg, hogy mindenki nagyon kedves és közvetlen az ismeretlenekkel, és reggelente nem 2-3 percet beszélgetnek a kollegák.

Hoztam egy-két képet a cégről. Az én kis 2x2-es irodám e pazar épület 10 emeletén található. Íme:

Ha már szóba ejtettem az ebédet akkor az eddigi tapasztalataimat is kifejteném az étkezéssel kapcsolatban. Vajon Super-size-me leszek jövő szeptemberre???

Sok a gyorsétterem, de lehet normális ételeket enni. Ebédidőben sokan rendes étteremekbe járnak ki, ami ugye tudjuk, hogy 1,5-2 óráig is eltart. E héten  is – egyik kollegám születésnapja alkalmából – egy ilyen étterembe mentünk el ebédelni. Ez egy perui étterem volt Downtownban. Főként hal alapú ételeket készítenek. Sajnos, az első fogást elfelejtettem lefényképezni pedig az a tradicionális ételük. De itt van a második fogás. 

Amitől különlegessé válik az a húsra tett szószok. A mai nap során sikerült vagy 6 félét megkóstolni, mert a tradicionális ételükben volt 4 különböző szósz, különböző tengeri herkentyűhöz: természetesen volt rák, kettő fajta nyers hal, és a specialitásként polip. Ezt a tálat nevezik: Ceviche-nek.

Előző héten viszont egy másik étteremben voltunk – Brickell Keyben. Az öbölparton található és Brickell felé néz – ezeket a hatalmas épületeket látod, amikor felnézel a táladtól. 

Ez egy japán étterem volt, ahol a kihasználtuk a Miami Spring adta lehetőséget. Mi is az a Miami Spring? Ez egy olyan lehetőség, ami nálunk a torkos csütörtök, csak itt két hónapig tart! Ez a két hónap: augusztus és szeptember. Érdemes utánakeresni az interneten, hogy mely éttermek vesznek részt az akcióban, mivel az ételeket az eredeti ár 50-60%-áért lehet megvenni. Jelen esetben a mi ebédünk kb. 25$ volt borravalóval együtt.

Kicsit elkalandoztam a gyorséttermektől, de így legalább teljes képet kaptok. Meki, Burger King, Taco Bells, Subway stb… természetesen nagyon sok helyen van. Nos, itt a Burger és a Meki a legalja helynek számít. Kb. csak a hajléktalanok esznek ott. Viszont van több kulturált „gyors”-étterem, ahol normális ételeket szolgálnak fel. Voltam egy ilyen latin amerikai étteremben is, amelyben a legérdekesebb/legfurcsább a szószok voltak. Mit is értek ez alatt? Azt, hogy miután megkaptad a kis ebédedet, utána odamehetsz egy nagy pulthoz, ahonnan vagy 17 különböző szósz közül választhatod ki a saját ízlésednek megfelelőt. lyen gyors-ámde-mégis-normális-étterem közé tartozik a Chicken Kitchen is. Nevéből adódóan csirke ételeket tudsz itt enni, de ezernyi változatban. A lényeg, hogy ott sütik ki előtted, és sok salátát kapsz hozzá. Itt meg lehet ebédelni 10-12$-ból.

Valamint itt vannak a filmekből ismert tipikus amerikai étkezdék, az egyszerű hamburgeres-sültkrumplis kínálatukkal.

Ehhez kapcsolódóan hadd idézzek az egyik kedvenc sorozatomból:
Costumer asks from the waitress:
„Costumer: Hmmmm... How is the french toast?
Waitress: (already fed up with the costumer) Sooo good you think that you’re in Paris.
Costumer: Really?
Waitress: Look man. This is a diner. We’ve got an ex-con back there putting a 3 day old bread on a dirty grill.”
(Rules of Engagement)

Ami miatt elhíznak az amerikaiak – legalábbis lakótársam véleménye szerint -, hogy sok olyan terméket esznek, amely sok sodiumot tartalmaz. Mivel termék jelentős része fagyasztott vagy előre csomagolt, ezért ezeknek nagy sodium tartalmuk van. Nekem a legjobban az hiányzik, hogy kevés kis pékség van. Nagyon kevés helyen lehet friss – nem előre csomagolt – kenyeret venni. :( A másik, hogy a hűtőpultban nincsenek Pöttyös termékekhez hasonló ételek. Semmilyenek. Mint tudjátok, nagyon édesszájú vagyok – napi egy snickerst, pöttyös gurut, vagy éppen sima túró rúdit el kell fogyasztanom :P

Az itt töltött két hetem alatt, a hétvégéken mindig elmentünk bulizni. Nos, akkor hadd meséljek ezekről is. Az első alkalommal úgy gondoltuk, hogy belevetjük magunkat a híres South Beach-i fergetegbe. Már az indulásunk is olyan amerikai módra sikerült: azaz hajnali 1kor indultunk a lakásból, és az utcán egy baráti karlendítéssel leintettük az első taxit. Mint ahogy korábban említetem, ezeknek a helyeknek a nagy része 1+2-es szabály alá esik, és mivel mi 4-en voltunk srácok egy hölgy társaságában ezért ezek a klubbok rögtön kiestek a célkeresztünkből. Így végül Mangos nevű helyre érkeztünk meg, ahol a 10 $-os beugró utána a bár felé vetettük magunkat. Hát töményet barátaim csak otthon igyatok, mert itt 20+ $ környékén mérik a Jack+kóla kombót. Úgyhogy inkább a sör mellett döntöttünk. Itt szinte csak 0,33l-es kiszerelés van, ami itt 9 $-ral karcsúsította a pénztárcánkat. A buliban nem olyan távolságtartóak az emberek, mint otthon. Itt bárkihez odamehetsz táncolni, a nélkül, hogy bármit is akarnál. Csak táncolni. Az emberek 10-15 perc ilyen lézengés után már a másik telefonszámát kérik – nem, nem feltétlenül párkapcsolat építés céljából – hanem csak azért, hogy meghívjon egy következő házibuliba. Ezen a helyen két zenei stílus volt jelen – a latin zene, és egy másik teremben az R’n’b. A helyről záráskor (04:30-kor) küldtek ki minket, és az estét megkoronáztunk a tengerparton való hazagyaloglással…

A második hétvégi buli teljesen másképp alakult. Ennek a történeteknek az lesz a tanulsága: a filmek nem sarkítanak, és nem túlozzák el a sorban állás időintervallumára vonatkozó megjegyzéseiket. Teljesen véletlenül úgy hozta a sors, hogy két gimis barátom Miamiban volt a hétvégén, és így összebeszéltünk, hogy akkor tartunk egy ferde estét. Meg is beszéltük, hogy Downtownban, a Space nevű helyen tesszük tiszteletünket. Nos, szokásomhoz híven jóval a megbeszélt időpont előtt érkeztem, de mivel már akkor is úgy véltem, hogy nagy a sor, ezért „miért is ne?” címmel beálltam. Hát, úgy egy órányi sorban állás után elérkeztem a bejárat elé, amire a többiek is (több mint 40 perc késéssel) megérkeztek. A sorban legalább jót beszélgettem a mellettem állókkal, akik naná, hogy európaiak voltak („Stick together old continent!” :) )! Nos, amikor a többiek megérkeztek és be akartak állni mellém, megérkezett a marcona, ámde tagbaszakadt kidobó és szépen rendre utasította a haverokat, hogy ezt miképp gondolják, és álljanak már a sor végére. Mivel a sor időközben vagy három-azaz-háromszorosává duzzadt, mint amikor beálltam, ezért jobbnak láttuk egy másik hely felé venni az irányt. Viszont megemlíteném, hogy pénzért itt is megvehettük volna a sorból való előrelépésünket. 20$-ért egy külön – kisebb – sorba állhattunk volna be, ami után „már csak” a 30$-os belépőjegyet kellet volna kifizetnünk…  és az este még el sem kezdődött…

Ezek után inkább South Beach felé vettük az irányt. Végül a Clevlander nevű helyen kötöttünk ki az Ocean Dr.-on. Ez egy teljesen nyitott szórakozóhely, medencével meg minden széppel-s-jóval, és mi több minőségi zenével. Nos, mivel eddigre mindenki teljesen kijózanodott, ezért gondoltuk, hogy iszunk vmit. Mint ahogy említettem minden nagyon drága, ezért vmi olyat kerestünk ami sok így kompenzálja a drágaságát. Nos, találtunk egy koktélt (kb mint a long island), aminek a térfogata 140 OZ volt. Ez átszámolva közel 4,2 litert jelent!!! Úgy gondoltuk, hogy e mennyiség csak elegendő lesz a buli végezetéig, és az ár/mennyiség arány hihetetlen kedvező mutatószámot hozott ki.

Aki végigolvasta, az megérti, hogy miért is a fenti címet választottam, ami magyarul annyit tesz:
Ilyen az élet Miamiban.


Folyt. köv., de előtte egy Amerika karikatúra brit sorozat mòdra:
„- Child: Trick or treat!
- Adult: Get off my doorstep. We’re not in America.
- Child: There’s nothing wrong with adopting a bit of American culture.
- Adult: Alright. Get off my doorstep or I’ll shoot you.”
(Not going out)